Több millió ember szenved alacsony vérnyomásban; reggelente nehezen szedi össze magát, bágyadt és kimerült. Nehezen tudnak koncentrálni, szédülés környékezi őket, egyesek el is ájulnak, mivel olyan életfontosságú szervek, mint például az agy, nem kapnak elegendő vért.Az „ájulás" egyben világosan jelzi is, hogy valójában hol van a hiba. Az alacsony vérnyomású egyén visszariad a nehézségektől, még
A betegség kialakulásának csökkentése érdekében a táplálkozásban nagy hangsúlyt kell fektetni a túlzott zsírbevitel elkerülésére, a megfelelő kalcium-, magnézium-, szelén-, C-vitamin-, B6-vitamin-, E-vitamin-, polifenol- és a megfelelő mennyiségű élelmi rost fogyasztására, valamint a megfelelő testmozgásra.
A vérnyomás az ember dinamikájának módját és mértékét jelzi. E jelenséget a vér és annak útját behatároló véredények kölcsönös egymásra hatása idézi elő. A véredények azon korlátoknak felelnek meg, melyek tulajdon lényünk kibontakoztatásának szabnak határt. A túl alacsony, illetve magas vérnyomású ember egyaránt kitér a konfliktusok elől, ahelyett, hogy megoldásukon munkálkodna.
A magas vérnyomásban szenvedők fele nem is tud a betegségéről, a diagnózist pedig az érintettek 70 százaléka nem veszi elég komolyan. Mivel kezdetben a magas vérnyomás tünetmentes, gyakran csak orvosi vizsgálatkor derül ki.Akkor magas a vérnyomásunk (h
• A szív és érrendszeri, valamint a cukorbetegség kialakulására a legnagyobb kockázatot a hasüregi zsírfelhalmozódás jelenti. Védekezzen ellene testösszetétel vizsgálattal.
A Magyar Kardiológusok Társasága által életre hívott edukációs program a magas vérnyomás leküzdésére.
Kardiológiai Központ - a Semmelweis Egyetem klinikája - gyógyítás, oktatás és kutatás tevékenységgel.
Az oldal fő témája a szívbetegségek, a szívinfarktus, a stroke, valamint ezek fő rizikófaktorai: a magas vérnyomás, magas vércukorszint, magas koleszterinszint, túlsúly és a krónikus gyulladások. A szív-, és érrendszeri betegségek vonatkozásában rendkívül
Szívinfarktus cikkek, információk, tanácsok és fórum. Az oldalon érdekes szívinfarktus témákat boncolgatunk, mely téma köré egy egész közösséget építettünk. A látogatók cikkeket tudnak beküldeni különböző szívinfarktus témákban. Szeretettel várunk minden kedves olvasót és írót egyaránt az oldalunkon. Légy tagja a közösségüknek!
Betegek információs honlapja. Információk, betegsegítő- és társadalmi szervezetek, segélyszolgálatok. Gyógyhatású, és recept nélkül kapható gyógyszerek, alternatív gyógyászati lehetőségek.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | A szív- , és érrendszer betegségei |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |